„Pogonyi Sándor 1971-ben került Tiszaújvárosba és a város sportegyesületének kosárlabda szakosztályában kezdett kosarazni. 1971-től 1981-ig aktív játékosként, ezzel párhuzamosan a női és férfi utánpótlás és felnőtt korosztályú csapatoknál 1998-ig edzőként tevékenykedett.

A felnőtt kosárlabda csapat 1972-ben az NB-III-ban bajnokságot nyert és bekerült az NB-II-be.
Az utánpótlás edzőjeként 1987-ben a női kosárlabda csapattal megyei bajnokságot nyert.
Edzősége alatt a felnőtt férfi kosárlabda csapat 1995-ben az NB-II-be került, és az NB-I-B-ben is szerepeltek.

A TSC-nek 1993-tól 1997-ig elnökségi tagja.
A Phoenix Kosárlabda Klubnak 1997-ben alapító tagja és megalakulásától hosszú évekig elnökségi tagjaként segítette a klub működését, rendezvényeinek lebonyolítását.

A mai napig nem szakadt el a kosárlabda klubtól.
Ő szerkeszti a klub honlapját, és önkéntes segítőként járul hozzá mind tapasztalataival, mind szervezési munkával a klub sikeres működéséhez.

Tiszaújváros képviselő-testülete 2004-ben a kosárlabda sportágban nyújtott kimagasló sporttevékenységét „Tiszaújváros Sportjáért” Életműdíj kitüntetéssel ismerte el.

Tiszaújváros kosárlabda sportjának fejlődéséhez hozzájáruló több mint három évtizedes kiemelkedő játékosi és edzői tevékenysége, a kosárlabda népszerűsítésében végzett munkája, emberi helytállása elismeréseként Tiszaújváros önkormányzatának felterjesztésére Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült.”

- Nem is olyan régen volt egy értesítő, egy meghívólevél a postaládádban Sanyi bácsi, egy olyan ünnepségre, ahol te voltál az egyik kitüntetett sportember, akinek évtizedes munkáját miniszteri oklevéllel ismerték el. Milyen gondolatok forogtak akkor a fejedben? 

- Bevallom, meghatódtam, amikor kezembe vettem a levelet, amiben az elismerésről értesítettek. Nagyon jó érzés volt, és az is, amikor átvehettem a miniszteri oklevelet, egy csodálatos helyszínen, sok fiatalabb, idősebb sportoló között feledhetetlen volt számomra. Ezúton is szeretném megköszöni Tiszaújváros önkormányzatának a felterjesztést, munkatársaimnak, edzőtársaimnak, játékosaimnak, akik ehhez munkájukkal segítve hozzájárultak.

- Sanyi bácsi emlékszel még, hogy és hol kezdődött a kosárszerelem? 

- Hogyne! Tavaly volt 60 éve, hogy először fogtam kosárlabdát a kezembe, 1958-ban. Ide Tiszaújvárosba 1971-be kerültem, a Földes Ferenc Gimnáziumban ismerkedtem meg a sportággal, néhai mentorom, edzőm, játékostársam Osgyányi Zoltán csodálatos játékba vezetett be engem, ezt a játékot értékelve szerettem volna továbbadni ennek a csodálatos játéknak a szeretetét. 

- Mit adott neked ez a sport és a kosárlabdás közösség?

- Nagy szerencse, hogy sikerült idekerülnöm Tiszaújvárosba, pláne egy felszálló ágban lévő sportéletbe, jó edzők, jó játékostársak közé, ráadásul a hetvenes évek elején, akkor, amikor a sportélet kiteljesedőben volt. Csodálatos élmény volt, nagy szeretettel gondolok vissza azokra az időkre, az elmúlt sok-sok évtizedre.

- A te labdád pattog még?

- Hát, ma leginkább a pattogtatást nézem a lelátóról. Aktívan sajnos már nem kosárlabdázom, hiszen az idő vasfoga bizony kikezdi az embert, bár igyekszem ellene harcolni, de már nem pattogtatok.

- Ellenben kint vagy szinte minden városi kosárlabda mérkőzésen, nemcsak a bajnokin, az utánpótlás meccseken is, sőt te tartod kézben a Phoenix honlapját, te vagy a klub krónikása. A lelátón figyelve a kosárlabda sportéletet, ilyen jövőt szerettél volna látni magad után? 

- Azt hiszem igen, és örömmel nézem. A csapatszellem itt Tiszaújvárosban kiemelkedő, előtte Miskolcon és Debrecenben az egyetemen játszottam, szerencsém van, hiszen mindenhol jó kollektívával, ragyogó játékostársakkal játszottam, de itt Tiszaújvárosban különösen. A Phoenix KK-ban a 22 évvel ezelőtti megalakulása óta még magasabb szintre emelkedett ez a kollektív szellem. Jó ezt látni, megélni és valóban igyekszem ott lenni minden mérkőzésen, de nem mindig rajtam múlik, hiszen az ember öregszik, kopik, de amikor csak tehetem, ott szurkolok a lelátón. 

berta